Sziasztok

A mai reggelemhez fűződik egy érdekes reggeli történet. Megtörtént a szokásos reggeli megpróbáltatás az álommal és az indulással, majd hosszú várakozás a buszmegállóban. Kedves jól megszokott bajuszos sofőrbácsink, az aki mindíg lekapcsolta télen a lámpákat a buszon hogy ne lássuk kit taposunk meg, illedelmesen visszaköszönt amikor bemutattam neki a kicsit megviselt de még viszonylag friss bérletem. Igaz ennek a bizonyos "sofőr bácsinak" a szeme sem áll jól... Egyszerűen úgy néz ránk "diákokra" mintha mi annyira kártevők lennénk... Odasoroltam egyik ismerősöm mellé, persze ő legelöl ült... Kezébe nyomtam a táskám és beszélgettünk. A következő buszmegállóban két lány szállt fel akik úgy döntöttek elöl állnak mert hogy kényelmetlen lenne elmenni egy ilyen etióp hasonmás mögött. Kedves sofőruram egyből a középső visszapillantójába makogott mindenféle gonoszságot. Arról folytatott velem bájcsevejt hogy itt ő a sofőr, én meg az utas. Ha azt mondja szálljak le akkor leszállok. Mondtam neki hogy persze de most szálljak le azért mert a két (IQ-val a jelek szerint nem túlzottan megszánt.) kiscsaj nem képes elbattyogni mögöttem? Azt mondja nem de akkor is tartsam tiszteletben a szinteket... Csakhogy azért a sofőrnek az a dolga hogy az "utasok" kényelmesen utazzanak. Nekem kényelmes volt úgy, ők is elfértek mert miután mondtam hogy menjenek el mögöttem el is mentek... Semmi gond nem lett volna ha maguktól rájönnek. De mivel ez nem így történt az én fejemen csattanjon már... Hát ha nekem kényelmes volt és nekik is az lett volna akkor a sofőr fölöslegesen kekeckedett velem nem??? Tehát épp elég ok ahhoz hogy hazaértemmel jelentsem a feletteseinek a kötekedését. És mivel senki sem szereti ezt a drága emberkét, lehet hogy még ők is betelefonáltak volna múltbéli sérelmeikért és kaptunk volna egy tipp topp új sofőrt, ő meg ellett volna a kis nyugdíjjával.

Jót nevettem a dolgon és fülig érő szájjal kocogtam le Tatán a buszvégen a busz lépcsőin.