Toncs blogja

Hát a cím ismét sokat sejtet a tartalomról. Nos tényleg megintcsak elmentem szórakozni, sőt mi több nagyon jól éreztem magam. Testvérem ismerőséhez mentünk egy vadkempingre szombat délután. Már az érkezésünk is érdekesre alakult, mivel összefutottam egy volt osztálytársammal. Ő is velünk volt. Miután kitápázkodtunk a kocsiból, összekaptuk magunkat és máris nekivágtunk a messzeségnek. Persze csak kb. 1 km-ert sétáltunk és megálltunk egy háznál. Illedelmesen köszöntünk mindannyian, és bementünk. Bent volt minden kockáknak ingere. Nagyba ment egy LAN-party. Ekkor derült ki hogy ez a ház lessz a gyűjtőpont. Tudjátok ahova először mennek a népek hogy mindenki egyben legyen. Olyan délután ötkörül járhatott az óra mutatója amikor megérkeztünk de nyolc-kilencig rostokoltunk egyhelyben. Kis szoba,bordó falakkal,lap-top.számítógép,és sok sok számomra ismeretlen ember. Elég hülyén éreztem magam de legalább a bátyám és a volt osztálytársam ismertem. Telt-múlt az idő egyre nagyobb lett a kedve mindenkinek a bulizáshoz. Játszottunk meg hülyültünk mindenféle ökörséggel. Mire megérkezett mindenki, már hideg és sötét volt odakint. tíz ember,egy sátor,és az éjszaka. Senki sem gondolta volna hogy jó lessz a buli. És láss csodát mégis az lett. Lejártuk a korom sötétben a lábunkat mire találtunk egy olyan helyet ami mindenkinek megfelelt. Én már rutinosan tettem egy javaslatot affelé hogy először rakjunk tüzet és csak aztán állítsuk fel a sátrat. Ígyhát ki más rakhatott tüzet minthogy én? Habár volt egy kis segítség. Katonalapáttal ástunk egy kissebb gödröt amiben elhelyezhettük a szerkezetet, majd macsétával aprítottunk fát. Megépítettünk egy eléggé rozoga de tűrhető állapotú máglyát, aztán kiderült hogy nincsen papír. Tesóm ismerősénél volt egy bevásárlóközpontos felvágottcsomagoló. Amolyan félig nejlon, félig papír. Persze mindez édeskevés volt de azért találtak még egy papírlapot egyik táskában. Kész szerencse. Sikerült meggyujtani, nagy kő esett le a szívünkről. Egy-két szabadszellemű vállalkozó felvállalta a sátorépítést ígyhát nekem nem kellett rajta dolgozni. Ittunk és csak ittunk... Innentől már nincs olyan sok emlékem csak az rémlik hogy nehéz volt elaludni. A tíz emberből még felfelemenet kilenc lett, viszont csak öt ember fért el a sátorban. Persze én is sátoros voltam. A többiek a tűz mellett aludtak. Reggel ébredés után arra eszméltünk hogy csak öten maradtunk. Kicsit még üldögéltünk, kómázgattunk, poénkodtunk, reggeliztünk és elindultunk visszafelé. Útközben találtunk nyomokat az elöttünk haladóktól. Ilyen volt például az eggyik srác lengőágyának a szalagja. Sikerült pont jókor odaérnünk és eltudtak vinni minket Komáromba. Késésben voltunk... De csak-csak elértük a vonatunkat. És most ültem életemben először azokon az új piros vonatokon. Nagyon tetszett az egéssz. Igazából nem járok sehova vonattal azért ez a nagy lemaradás. Bátyámmal gyorsan szaladt az idő. Jól szórakoztunk ketten a vonaton is meg később a buszvégen is.


Lényegében ennyi volt a szombati és a vasárnapi napom. Köszönöm hogy elolvastad az újabb bejegyzésem.